Területfejlesztés hírek

Kontrát Károly a balatoni térség fejlesztéséről

Kontrát Károly (Fidesz) országgyűlési képviselő kifejtette, 180 település tartozik a kiemelt üdülőkörzethez, amelynek életében új fejezet kezdődik.
fejlesztés, támogatás, pénz

Több mint 300 milliárd forint jut a balatoni térség fejlesztésére a következő években




Bejelentették ugyanis, hogy a 2014-2020-as uniós fejlesztési ciklusban több mint 300 milliárd forint jut a balatoni térség fejlesztésére. Történelmi jelentőségű pillanatnak számít a Balaton életében, hogy forrást is rendeltek az üdülőrégió stratégiai céljainak megvalósításához, amire a rendszerváltás óta nem volt példa - mondta Bóka István, a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) elnöke. Kontrát Károly kiemelten fontosnak ítélte a kikötő-, a kerékpárút fejlesztéseket, a kulturális és természeti értékek megóvását, a helyi piacok, a kézműves vállalkozások, a szőlő- és bortermelők támogatását, illetve egyes kistelepülések szennyvízkezelés programjainak megvalósítását.



MTI/MCOnet